Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hallássérülés

Gyűjtőfogalom, szinonímája a hallásveszteség, melynek minden fokát ide sorolják. A hallássérültek két csoportra a nagyothallokra és a süketekre, ill. a kettő között húzódó átmeneti sávra, a hallásmaradványos állapotra oszthatok.

 A hallásveszteség megítélése a legelterjetebb a tiszta hangokal mért küszöbaudioagram alapján, azaz az éppen még meghallott 125 és 8000 Hz (hertz a rezgésszám mértékegysége) közötti hangok meghallásáról készult diagram alapján történik. A küszöb-audioagramot mennyiség és minőség szempontjából értékelik. A mennyiségi megítélésnél a különbözö frekvenciákon mért hallásveszteség decibelben (dB) kifejezett mértéke szerepel.

 A 40 dB-t meg nem haladó hallásveszteség enyhe fokú, a 45 és 65 dB közötti közepes,és a 65-től 95 dB-es súlyos fokú nagyothallásnak felel meg.

 95 és a 115 dB átmeneti sávról van szó, az ennél nagyobb kiesés süketséget jelent. A minőségi szempont figyelembevételénék elsősorban a közepes fokúnál súlyosabb hallásveszteség által érintett frekvenciák (hangmagaságok) megítélésénél lehet szerepe. Egyértelműen csak az a személy minősúl süketnek ha hallása legfeljebb az 500 Hz-es hangmagaságig terjed.

A hallókészülékek rohamos fejlődésével valamint a cochleáris implantáciok beindulásával gyógyped.-i eljárásokat is bevonva (hallásnevelés, hallássérültek nevelési folyamata) egyre több esetben a ~ kategoria pozitív megváltoztatása, ami azt is jelenti, hogy csökken a süketség kategóriájába sorolható személyek száma.

Csányi Y. (Bevezetés a hallásásrültek pedagógiájába. Bp. 1994.)